Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Botrányos és sokkoló videót forgatott az énekesnő

2010.06.14
Már két előzetes is kikerült a világhálóra Lady Gaga új klipjéből, ám tegnap lehullt a lepel, és végre bemutatták hivatalosan is az új botránygyanús videót, ami az Alejandro című számhoz készül. Van itt minden a meztelenkedéstől a keresztig, de mi mást várhattunk volna az énekesnőtől?

Ahogy azt már megszokhattuk a botrányhősnő megint egy semmiképpen sem szokványos anyaggal rukkolt elő: kissé zord, fekete-fehér videó készült az Alejandro című dalához, amelyben most nem kíméli még a vallásos lelkületűeket sem. A kereszt és az apáca ruha szerves része a filmnek, amit több, mint 8 percben sikerült összehozni, de senki ne gondolja, hogy unalmas lesz az első perc után: arra biztosan mindenki felkapja a fejét, ahogy egy koporsót visznek az klip elején a katonák/rendőrök, előttük pedig egy párnán egy emberi szívet.

Természetesen, ahogy azt már megszokhattuk, a szexet sem hagyja ki Gaga! Van a klipben imitált együttlét, és olyan jelenet is ahol a félmeztelenre vetkőzött énekesnőt  egy sereg férfi taperolja, sőt állítólag a cici villantást is látni egy véletlenül elkapott jelenetben. A videó egy-egy résznél némileg hajaz Madonnára, de mivel a dal jó, ezért ezt is elnézzük neki. Aki látatlanban arra számított, hogy megint egy a Telephone című klipben megszokott színes, eszméletlen styling dömpingről tanúbizonyságot tevő filmet kapunk, az csalódni fog, de ettől még itt is van mit nézni, nem elég egyszer, többször is rá kell kattintani, hogy minden részletet észrevegyünk.

http://www.youtube.com/watch?v=niqrrmev4mA&feature=player_embedded -Itt megnézheted Lady Gaga új, ôrült videoklippjét