Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Paris Hilton hat év börtönbüntetést is kaphat!

2010.09.02

Paris Hilton sztárügyvédje mindent megtesz, hogy védencét tisztázza. David Chesnoff szerint, mivel a rendőrök nem is a kocsiban találták meg a drogot, hanem Paris táskájában, egy szálloda irodájában, nem is bizonyítható, hogy az övé volt. A sztárnak szüksége is van segítségre, mert akár hat évre is becsukhatják.


Sokba kerülhet a Las Vegas-i letartóztatás Paris Hiltonnak, hiszen a kokain-birtoklással vádolt sztár akár hat év börtönbüntetést is kaphat. Az elmúlt hetekben ez már a harmadik eset volt, hogy kábítószert találtak a szőke hírességnél, amit a bíróság nyilván beleszámít az ítéletbe. Persze David Chesnoff, a felfogadott sztárügyvéd sokat tehet azért, hogy védencét kimentse, a futball-vb alatt például elintézte azt, hogy Hilton barátnője vállalta magára, hogy a füves cigi az övé volt, pedig gyanítható, hogy a hírességnél volt a marihuána. Az ügyvéd most is belead mindent, és már jelezte, hogy egyáltalán nem bizonyítható, hogy valóban Parisé volt a kokain, amit találtak nála.



A rendőrök ugyanis nem az ellenőrzés helyszínén, vagyis a kocsiban bukkantak rá a drogra, hanem a Wynn Hotel egyik irodájában nézték át a hölgy táskáját, mert a szálloda előtt állították le a sztár autóját. Chesnoff szerint ráadásul a táska Paris egyik barátnőjéé volt, és ő egyáltalán nem tudta, hogy kábítószer van benne. A gépezet tehát beindult, és most mindenki azt lesi, hogy a bíróság elhiszi-e a történetet, vagy megbünteti a szálloda-örökösnőt.